Szucsági fiatalok szavalóversenye
2009 december 20
A Szucsági Református Egyházközség a Communitas Alapítvány anyagi támogatásával, ebben az évben, december 5-én első alkalommal rendezte meg a „Nádas menti falu szavalóversenyét”. Előzménye ennek a szinte egy évtizedig megrendezett több Nádas menti falut átölelő szavalóverseny.
Mivel sok idevalósi fiatal nem mert idegenekkel versenyezni, idén megszervezték csak számukra. Az eredmény meglepő volt. Több fiatal jelentkezett, mint sok előző évben hét faluból összesen. A 7 és 15 év közötti fiatal versenyzők két korcsoportban „mérkőztek meg” egymással. Egy-egy Áprily Lajos verset kellett elszavaljanak.
A versenyzők, kortól függetlenül, mind kifogástalanul megtanulták kívülről a verset. A különbség köztük az volt, hogy mindegyik úgy szavalta el, ahogy ő érezte át és értelmezte a verset. Ettől volt rendkívül érdekes és izgalmas a verseny.

A Bardócz Sándorból és Tamás Ernőből álló zsűrinek nehéz dolga volt, mert a hangsúlyozás és előadások alapján kellett pontozza és osztályozza a szavalatokat. A versenyzők nagy örömére mindenki díjazásban részesült és értékes könyvjutalmak által kaptak biztosítékot arra, hogy megérte részt venni ezen a rendezvényen.
A szülőkből és érdeklődőkből álló közönség gyönyörködve hallgatta végig az előadásokat és elismerően szóltak a részvevőkről.
A fiatalok ezúttal túl a vers olvasásának, tanulásának és előadásának szépségén, felmérhették képességeiket, bátorságukat és tehetségüket, és bíztatást kaptak arra nézve, hogy értékek lakoznak bennük és ezeket fel kell használni, értékesíteni kell.

Illesse dícséret mindegyik résztvevőt, úgymint Jaskó Ingridet, Gagyi Csillát, Bikali Zénót, Rozsnyai Ágnest, Felházi Teklát, Bíró Norbertet, Tarsoly Barnabást, Rozsnyai Gábort, Rozsnyai Renátát, Bikali Lórándot, valamint Mihály-Vitályos Rékát, Bíró Henriettát, Bíró Andreát, Felházi Csengét, Tamás Endrét és Bikali Györgyöt.
