Skip to content

Március 15 – Ünnep a lelkekben

Március 151848 óta március 15.-e mindig ünnep volt és soha nem szűnik meg ünnepnek lenni mindenik magyar szívében, éljen a földnek bármely pontján. Ez volt az a történelmi esemény, amely felébresztette és megtanította hinni, tenni és akarni a magyar nemzetet és világossá tette, hogy a Kárpát-medence népei egymásra vannak utalva, ugyanakkor a közös szülőföldön csak közösen lehet kivívni a szabadságot, a békét és a fejlődést.

Vállalva örökségként a forradalom emlékét, bukásának tanulságait, mindig a jövőbe vetett hittel emlékezzünk mi is, szucsági magyarok - immár húsz éve töretlenül -, erre a nagy napra, hol nagyobb horderejű ünnepléssel, hol pedig istentisztelet keretén belül, a körülményektől függően.
Idén újra a vasárnapi istentisztelet keretén belül emlékeztünk és ünnepeltünk, megtoldva konfirmándusaink szavalataival, amelyekből magyarság-sorsunk történelmi átvilágítása sugárzott felénk.
Március 15.-e a határon túl élő magyarság számára közönséges munkanap, de ha szívünkben igazán érezzük a nap fontosságát, még a környezet közömbössége sem tudja elhomályosítani az ünneplésünk!
Ünnepeljünk együtt!

Linkkatalógus