Baki Hari Rozália tanárnő emlékére
2009 március 28
Újra elment közülünk valaki, eggyel kevesebben lettünk. Utolsó útjára kísértük egyik volt tanárunkat, Hari tanárnénit - hiszen mindenki így ismerte Őt -, aki több évtizeden keresztül tanította és irányította a szucsági általános iskola diákjait, történelemre oktatva és emberségre nevelve a falu magyar közösségének gyermekeit.
A Tanárnő mindig büszkén vállalta szülőfaluját és ha módja volt rá tett is érte. Nyugdíjba vonulás után is érdeklődéssel figyelte az itteni történéseket. Örömmel vette tudomásul, hogy akadnak meg olyanok, mint Ő, tettre kész emberek. Ilyenkor nem fukarkodott a dicsérettel, biztatással, ha módjában volt, mert tudta, hogy ennél nagyobb fizetség nincs.
Hosszú és nehéz szenvedés után tért meg Teremtőjéhez.
Sokan kísérték utolsó útjára, de nagyon kevesen ahhoz képest hányan kellett volna. Volt diákjai közül ijesztően kevesen, pedig számtalan családban szülőket és gyermekeket egyaránt tanított.
Tavaly azt mondta nekem egyik rokonom, hogy mostanság már csak az esküvők és a temetések hoznak össze bennünket! Úgy tűnik, idén már ez sem érvényes, lassan már a kegyelet is hamvad bennünk.
Kívánom maradjanak meg legalább emlékeink, maradjon meg bennük a néhai Hari tanárnő is, olyannak amilyen volt: szigorú, energikus, igazi nevelő.
Nyugodjék békében!


Hozzászólások
... Gyakran feljárok ide.
Beküldte: Vendég (nem ellenőrzött)
Időpont: 2009 december 4
... Gyakran feljárok ide. Olvasom ezt a bejegyzést. Engem nem tanított a tanárnő, én "csak" ápoltam az utolsó heteiben, és egyike lett azon keveseknek, aki meghatározta az életem egy szeletét. Megszerettük egymást. Sokat beszélgettünk. Mai napig is hiányzik. Példakép volt. És elmondhatom, hogy élete utolsó napjaiban is megőrizte a szigorúságot, az energikusságot, az elevenséget, az életszeretetet - hihetetlen módon - és hihetetlen nagy erők feszültek benne - csak csodálni tudtam érte és tisztelni nagyon. Nyugodjék békében, örökre a szívemben marad.
információ
Beküldte: Vendég (nem ellenőrzött)
Időpont: 2009 november 26
1965-1975 közötti időszakban tanított Szucságon a zabolai születésű Fejér Miklós magyar tanár. 2008-ba a zabolai községi könyvtár felvette nevét.
zabola.problog.hu
Fejér Miklós
Beküldte: Vendég (nem ellenőrzött)
Időpont: 2009 november 26
Itt a mai diákokon kívül mindenki tisztelettel emlékszik Fejér tanár úrra.
Nyugodják békében
Beküldte: Vendég
Időpont: 2009 május 5
Isten nyugtassa Hari tanárnőt, édesanyámat és engem is tanított. Szerettük őt. Nyugodjék békében.
M.