Skip to content

Monostorapáti barátaink látogatása

2009 augusztus 26

edit képe

Nagy volt a sürgés-forgás ezen a hétvégén a Zúgóberek Egyesület háza táján. Vendégfogadásra készült a közösség, Monostorapátiról, a testvérfalunkból látogattak el hozzánk barátaink. Nagy örömünkre szolgált ez a találkozás, hiszen ezek azok az alkalmak amikor egy 14 éves ismeretséget, illetve egy nyolc éves testvérkapcsolatot lehet elmélyíteni és erősíteni.

A csoport nagy része már családtagként nem csak barátként érkezett de hála Istennek több új kedves emberrel bővült a baráti kör. Igaz, mint mindig, újra kevés volt az időnk egymásra, mert a vendégeskedés programjában a baráti látogatás mellett, Kolozsvár környékének megismerése is benne volt. A műsor amit meglepetésnek szántak, osztatlan sikernek örvendett a vasárnapi ünnepi vacsorán. Nem állhatom meg szó nélkül,hogy ne gratuláljak mindannyiunk nevében a Monostorapáti Vegyeskórusnak, amely már húsz éves múltra néz vissza és színes repertoárjában minden megtalálható az egyházi zenétől a világi zenének szinte minden műfajáig. Szórakoztató,kellemes és hangulat keltő. Gratulálunk, további sok sikert és lelkes utánpótlást kívánok. A kórus műsorát egy country-táncospár fűszerezte, ami szintén sikert aratott és nagy élményt nyújtott hiszen először láthattunk élőben country-táncot és nem is akármilyen színvonalon.Köszönjük és nekik is gratulálunk.
Az együtt töltött kevés idő hamar elszállt, kedden reggel búcsúzkodás után a székely himnusz éneklése közben a szemekből a szeretet és az elvállás könnyei gördültek le az arcokon.
Köszönjük hogy együtt lehettünk, reméljük még sok ilyen alkalom adódik az életben,remélem hogy egyszercsak a szucságiak részéről is elkezd majd növekedni a  testvérkapcsolatban aktívan részt venni vágyók száma.
A látogatás hangulatának felidézésére néhány felvétel látható alább.


Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 1 vendég van a webhelyen.
AdaptiveThemes
X
Loading