Skip to content

Blogok

Monostorapáti barátaink látogatása

2009 augusztus 26

edit képe

Nagy volt a sürgés-forgás ezen a hétvégén a Zúgóberek Egyesület háza táján. Vendégfogadásra készült a közösség, Monostorapátiról, a testvérfalunkból látogattak el hozzánk barátaink. Nagy örömünkre szolgált ez a találkozás, hiszen ezek azok az alkalmak amikor egy 14 éves ismeretséget, illetve egy nyolc éves testvérkapcsolatot lehet elmélyíteni és erősíteni.

Gyökereim...

2009 március 30

Ildikó képe

Gratulálok a honlaphoz, nagyon nagy örömömre szolgált, hogy ráakadtam.
Köszönöm a létrehozóknak, hogy 600 km távolságból hírt kaphatok a falumról, nyári vakációim színhelyéről.

Baki Hari Rozália tanárnő emlékére

2009 március 28

edit képe

Újra elment közülünk valaki, eggyel kevesebben lettünk. Utolsó útjára kísértük egyik volt tanárunkat, Hari tanárnénit - hiszen mindenki így ismerte Őt -, aki több évtizeden keresztül tanította és irányította a szucsági általános iskola diákjait, történelemre oktatva és emberségre nevelve a falu magyar közösségének gyermekeit.

Egyik szemem sír, a másik meg nevet

2009 március 10

edit képe

Ahogyan a viccekben is szoktak, a jó hírrel kezdem. Egyik szemem örül, mert végre ,szűkebb pátriánkban” , Szucságban is van hivatalosan bejegyzett kulturális egyesület.

A fejlesztők üzenete

2009 március 10

lazar.lehel képe

Még nem a legtökéletesebb de funkcióit tekintve gond nélkül használható a szucsag.ro honlapjának blog-felülete. E kategória létrehozásának célja: többeket is bevonni úgy a közösségi életbe, mint a honlap tartalmának bővítésébe.

Keresőoptimalizálás
X
Loading